74.rész: Előfordul, hogy néha nem tartom be az ígéreteim ((visszatérés?!))

Halihó Drága olvasóim!

Rettentő sok idő telt el azóta, amióta utoljára friss részt publikáltam. Összesen 10 hónap, ha nem számítottam el magam. És ezt az eltelt időt iszonyatosan soknak tartom. Tudom, hogy egyszer már be is fejeztem itt az írást és végleg lezártam a blog történetét. Viszont ezt nagyon szemét húzásnak tartottam veletek szembe, így végül töröltem azt a kis '''befejező''' részt ((bár még annak sem mondható)) és megírtam ezt, és a folytatását is tervezem. És ha minden igaz, lesz is. Annyi kérésem lenne most már csak, hogy ne haragudjatok Drágák, én ebbe a részbe most belefoglaltam minden egyes érzésem az elmúlt hónapokkal kapcsolatban, és persze a szereplőket is felturbóztam egy kis plusszal. Igyekeztem a legjobbat kihozni magamból ((bár ez mostanában egyre nehezebb)), és egy olyan résszel elődrukkolni, amivel bepótolhatom a kihagyott hónapokat!
És hogy minek köszönhető a visszatérésem? Én nagyjából arra saccolnék, hogy képtelen vagyok elereszteni ezt a történetet addig, amíg ki nem hoztam belőle a maximumot, de ki tudja. Annyiban viszont biztos vagyok, hogy soha-soha-soha többet nem fogok feladni semmit, és hogy ideje lenne összekapnom magam egy kicsit. Mostanában eléggé sokat voltam padlón ahhoz, hogy tudjam: mindig azt kell tennem, amit helyesnek gondolok, ami nem tesz tönkre, és ami másoknak is jó. Tehát visszatértem, mert ez volt helyes. Be fogom fejezni normálisan a történetet, mert mos ez a helyes. És szerintem most már minden rendben van úgy nagyjából, úgyhogy nem szeretném tovább lopni az időtöket, hisz az a tietek, és én nem élek vissza vele.
Tudom, hogy ez a legelső blogom, tudom, hogy ez amolyan ''gyakorló'' dolognak ((de ettől eltekintve nagyra nőtte ki magát, vagy csak szerintem?)) indult, és hogy nagyon sok helyen hibáztam, viszont szeretném, ha ugyanolyan szeretettel állnátok a történet olvasásához, mint egészen idáig, tehát lassacskán 2 évig. És ez rohadt sok idő szerintem, nem is tudom hogyan köszönjem meg nektek ezt a sok kitartást és szeretetet, amit nyújtottatok!
Nagyon örülnék neki, ha benéznétek, és hagynátok nyomokat! Iszonyatosan sokat jelentene! :)
Jól olvasást babák, remélem értékelni fogjátok a rész tartalmát! :)
U.i.: Nyitottam egy új blogot, ami nagyban eltér ettől, vagy bármelyik írásomtól, ám szerintem nagyon jó az alaptörténet, és tényleg megragadja a lényeget. Szóval nagyon örülnék neki, ha oda is benéznétek egy páran. Iszonyatosan jól esne!
Az a bizonyos másik blog
Istenem, nekem vannak a legjobb olvasóim! ♥


/pár nappal később, ((Avril és Niall))/

ajánlott zene

Az ablaknál álltam, és néztem a tájat, ahogyan ellepi a hó. Soha nem jártam még itt, Írországban. Soha nem töltöttem még máshol a karácsonyt, így nehéz volt megszokni.
Meleg kezeket éreztem derekamon, majd nyakamon megéreztem forró csókjait.
-Nem vagy éhes, szerelmem? - suttogja fülembe. Lehunyom a szemem, és egy nagyot sóhajtok.
-Nem. Minden oké - felé fordulok, és karjaim nyaka köré fonom.
-Biztos? - kérdezi, és ajkait enyémekre tapasztja. Behunyom szemeimet, és engedem, hogy nyelve táncra hívja az enyémet.
Amikor oxigén-hiány miatt elválunk, homlokát az enyémre támasztja.
-Most már igen. Itt vagy, velem, és ez mindennél többet jelent számomra - megpuszilom az orrát, de sajnos nem tudok úgy tenni, mintha nem jutott volna eszembe a múlt.
-Még mindig fáj, ugye? - kérdezi, és megfogja a kezem, majd végig puszil a hegeken.
Nagyot nyelek.
-Néha eszembe jutnak dolgok, de alapjáraton nem fáj már. Mint mondtam, minden oké.
Úgy néz rám, mint aki egy szavamat sem hiszi.
-Istenem, tudom, hogy elmondtam már ezerszer és úgysem változtat semmin, de úgy sajnálom szerelmem, úgy sajnálom... - arcára kiül a gyötrelem, amit utáltam. Utáltam, hogy bármi is fáj neki.
-Ne emészd magad, könyörgöm - megpuszilom ajkát - Jól vagyok. Tényleg.
Elmosolyodom, és ő valamilyen szinten megkönnyebbül. Megfogja kezem, majd ágyához vezet. Leül, majd ölébe húz engem is.
-Mihez van ma kedved? - kérdezi, miközben pólóm ujját lecsúsztatja vállamon, és belepuszil a nyakamba.
-Hmm, mi lenne, ha elmennénk vásárolni? Annyira szeretem az ilyen karácsonyi vásárokat, és amúgy is. Írországba nem minden nap jut el az ember! Mutass meg egy-két dolgot, amit szeretsz - megpróbálom elővenni a legmeggyőzőbb tekintetem, hiszen oly rég csináltunk már együtt valamit úgy igazából.
-Nem is tudom - mondja mosolyogva, ám ekkor beront a szobába Greg, Niall bátyja.
-Figyi, Niall.... hát ti meg mit csináltok? - mondja, miközben idegesítően fel-le húzogatja szemöldökét. Össze-vissza röhög, szinte már majdnem a földön fetreng.
-Száraz szexelünk, mégis mit gondolsz? - Niall teste megfeszül, szeme szikrázik a dühtől.
-Hát azt látom - vág vissza Greg kapásból, miközben szemeit törölgeti.
-Idióta, nem foglalkoznál inkább a saját dolgoddal?
-De hisz olyan nehéz így, amikor tudom, hogy bármikor az action mezejére kerülhet sor - röhög tovább - legalább azt engedd meg, hogy felvegyem kamerára!
-Na ebből elég volt te beteg állat - Niall félre tol, és elindul Greg után, aki időközben lefutott a lépcsőn. Felkap egy lámpát, és tovább fut - ha elkaplak, előre ígérem, hogy kettétöröm a hátadon!
Kuncogni kezdek, és elterülök az ágyon.
Lehunytam a szemem, és arra gondoltam, hogy mi lenne, ha az ember víz volna? Én csupán egy csöpp lennék, de ő maga egy egész tenger?
Ennek tudatában oldalamra fordultam, és átkaroltam mellkasomat. Lépéseket halottam a lépcsőről, és újra nevetni kezdek.
-Szia Avril, nem zavarlak? - Maura kopog a szobaajtón. Felülök az ágyon, majd kezemmel megtörlöm az arcomat.
-Szia Maura! Nem, dehogy zavarsz. Gyere be kérlek - rám mosolyog, majd leül az ágyra. Két keze közé foglya az egyik kézfejem, majd megszorítja. Bár nem tudhatja, de ez a gesztus igazán jól esett.
-Most, hogy egy kicsit egyedül találtalak, úgy gondolom, hogy beszélnünk kéne. Tudom, hogy az elmúlt hetek, hónapok iszonyatosan gyötrelmesek voltak mind a kettőtöknek, hiszen másról sem szóltak a hírek. Viszont Niall nagyon jó ember. Lehet, hogy elfogult vagyok vele kapcsolatban, mivel a fiam, de azt tudom, hogy igazán szeret téged. Oh, elég csak rá nézni az arcára, amikor rólad van szó. Soha nem láttam még ilyen... boldognak. Melletted kibontakozhat. Úgy gondolom, hogy keresve sem találhatott volna nálad jobb barátnőt. Titeket mintha egymásnak teremtett volna az Isten! - Maura szavai melegséggel árasztották el a mellkasomat. Rettentően jól esett minden egyes szó, így rögtön a nyakába borultam.
-Köszönöm, köszönöm, hogy így gondolod! Niall mellett megváltoztam... és nem a rossz irányba. Ő reményt adott nekem, amikor már mindenem elveszett. Tudod, mellette volt kiben hinnem. Fény volt az alagút végén, a legcsodásabb csillag. Igazából most már más mellett el se tudnám képzelni az életem további részét - suttogom könnyes szemekkel Maura fülébe, aki elmosolyodik.
-Kincsem, ne sírj! Inkább én köszönöm, hogy ilyen csodálatos teremtést köszönthetek a családunkban - eltol magától, majd két puszit nyom az arcomra. Mondani akartam még valamit, de ordibálást hallottunk lentről, így magamba tartottam.
-Niall, azonnal gyere ide, vagy szétrúgom azt a nyeszlett segged! - kiabálta Greg, miközben Niall nevetésétől víz hangzott az egész ház.
-Azt lesheted, perverzkém! - válaszolta Niall, majd újabb csörömpölések következtek.
Maura összehúzta a szemöldökét.
-Oh, ezek a fiúk... - motyogta, majd fölállt. Az ajtóhoz sétált, ám amikor már majdnem kisétált, visszafordult - Apropó, fölavattátok már az ágyát?
Ajkamba harapok.
-Nem - nevettem el magam, és Maura kacsint.
-Hát akkor, sok sikert. Na, küldöm ezt a nagyra nőtt gyereket - nevet Maura, majd leszalad a lépcsőn.
Újra elterülök az ágyon, és lehunyom a szemem. Az első találkozásunkra gondolok, miközben a szívem majd' kiugrik a helyéről. Elmosolyodok, majd mély álomba zuhanok.

Meleg kezek simítását érzem a kézfejemen, majd sóhaj is társul hozzá.
-Ahj Sammy, csak még öt percet kérek! - nyögöm, majd az ellentétes irányba fordulok az ágyon.
Az illető nevetni kezd.
-Sammy?! Tudtommal már tegnap átléptük London határait! - szemeim azonnal fölpattannak, amikor megismerem a hangot. Körbe nézek a szobában. Világos zöld falak, egy gitár a sarokban, és egy nagy, sötét szekrény. Hirtelen meglátom Niallt, ahogyan felettem áll. Pólójánál fogva magamra rántom, majd átkulcsolom mindkét lábam a derekán.
-Hol voltál ennyi ideig? - suttogom fülébe.
-Itt a szobába. - mondja, miközben átöleli felső testem.
-Én pedig végig aludtam? - kérdezem még mindig értetlenül.
-Igen. Elég nehéz volt ellenállni a kísértésnek, hogy föl ne keltselek. - mosolyog.
-De miért nem tetted?
-Mert olyan édesen alszol, és hát... édes dolgokat motyogtál álmodba, amiket nagyon jól esett végig hallgatni - elneveti magát.
Lesütöm a szemeim.
-Miket mondtam? - kérdezem végül.
-Hát, először azt, hogy nagyon szeretsz. Aztán azt mondtad, hogy rettentően vágysz rám, de nem lenne szabad. Utána sírni kezdtél, de letöröltem a könnyeid. Aztán megköszöntél valamit anyának. Aztán valami olyasmit motyogtál, hogy vársz rám. Utána meg vagy fél órán keresztül a nevemet ismételgetted.
Hirtelen elönti az arcomat a forróság.
-B-bocsánat... - motyogom, de Niall ráhelyezi a hüvelykujját az ajkamra, ezzel pedig elhallgattat engem.
-Shhh, szerelmem, nem kell szégyellned ezeket a dolgokat. Én is rettentő sokat álmodok rólad, mert ez így helyes. Kérlek jegyezd meg, bármit is teszel, én mindig csak jobban foglak szeretni - amit Niall iránt éreztem az fájt, égetett, feszített, mégis imádtam ezt az érzést. A lehető legjobb érzés volt szeretni valakit, és szeretve lenni.
Egy kósza könnycsepp szalad végig az arcomon, és ahogy Niall alatt fekszem, valahogy mégsem tűnik az életem olyan jelentéktelennek. Ami a legjobban számít, az az, hogy az életemben most az egyszer tényleg van egy biztos pontom, amire támaszkodhatok. A többi pedig majd idővel eldől.
Ahogy a testünk egymással érintkezett, leginkább eufórikus érzésekhez tudnám hasonlítani azt a valamit, ami végig futott egész testemen. Rettenetesen kívántam őt, bármi lettem volna érte.
-Van egy meglepetésem neked - suttogja ajkaimra, miközben ujjaival köröket ír le a csípőmön. Feláll az ágyról, és kezemnél fogva engem is fölállít. A szekrényéhez sétál, és kihúz egy fiókot. Egy darabig matat a fiókban, majd kihúzza a kezét. Sajnos nem láttam semmit, mert túl gyorsan dugta háta mögé kezeit. Ahogy felém sétál, azonnal megemelkedik a pulzusom, miközben a szívem vadul kalapálni kezd.
Letérdel előttem, és két keze közé foglya az enyémet.
-Avril Brown, úgy gondolom, hogy eléggé régóta ismerlek ahhoz, hogy megtegyem ezt a lépést. Annyi ideje ismerjük már egymást, és annyira szeretlek, hogy úgy éreztem, a kapcsolatunknak ideje lenne megütni egy magasabb mércét. Megkérdeztem erről a dologról apát is, de ő is azt mondta, hogy mindkettőnknek jobb lesz, ha megteszem. Szóval... hozzám jönnél feleségül, szerelmem? - egy bátortalan mosoly kúszik ajkaira, miközben elővesz egy fekete dobozkát. Kinyitja, és egyik kezében tartja, míg a másikkal a jobb kezemet szorongatja és a reakciómat várja.
Ködbe borult elmével, erősen sírásra álló szemekkel, remegő kézzel nyitom szét ujjaimat, ezzel pedig megengedve azt, hogy felhúzza a gyűrűt. Óvatosan fölhúzza gyűrűs ujjamra a fehér égkövekkel díszített csodát, és hatalmas megkönnyebbülés fut végig arcán.
A szívem még mindig iszonyatos erővel ver, miközben levegőért zihálok. Nagy nehezen összeszedem magam, és remegő hangon válaszolok.
-Igen - egy mosoly-féleség jelenik meg arcomon, és Niall szemei felcsillannak.
Föláll, és azonnal átölel. Érzem, hogy az ő szíve is ugyan olyan erővel kalapál mint az enyém, és ez csak még nagyobb boldogsággal áraszt el.
Ahogy egyre erősebben szorít, hirtelen elvesztem az egyensúlyom, és ennek következtében mindketten az ágyra borulunk.
-Basszus, rohadtul szeretlek - nyögi, és vadul csókolni kezd. Testem megfeszül, és igyekszem a lehető legjobban válaszolni erős érzelmeire.

/Sammy és Zayn/
Ma van van a második napja, hogy kiengedtek minket a kórházból. Jobban mondva engem és Zayn-t, valamint a csodálatos két kisbabánkat. Igen, ketten vannak.

Zayn pedig... Zayn egy csodálatos apuka. Nála jobbat nem is kaphattam volna. Rettentő boldog, hogy Alba Malik és Colin Malik egészségesen jöttek világra. Ahogyan én is.

Ha emlékeztek még, volt egy fogadásunk, hogyha lány lesz, akkor ő nevezi el a babát, ha fiú, akkor én. Mivel mindkettővel megáldott minket az isten, így jól kijöttek a dolgok.

Az éjszaka közepén gyermekeim sírására riadok fel Zayn karjai közül, és rögtön ugranék, ám ő megfogja a kezem.

-Hagyd csak Drágám, majd én megyek - mondja, és egy csókot nyom a homlokomra. Vissza zuhanok a párnák közé, és hallgatom, ahogy énekel nekik.

Pár perc múlva már újra mellettem van. Kérdőn nézek rá.

-Már vissza is aludtak? - nekem vagy félóra kell, mire megnyugodnak.

-Hát persze. Tudod jól, hogy ez a hang mi mindenre képes - rám kacsint, és védőn két karja közé von.

-Tudom hát. Anno engem is ez vett le a lábamról - halkan felnevetek, és még szorosabban bújok hozzá. Testemet az övéhez dörgölöm, mire morogni kezd.

-Ne csináld ezt, különben büntetés lesz - suttogja a fülembe, és ajkai megtalálják a nyakamat.

-Állok elébe - válaszolom kacéran, és átadom magam az általa nyújtott élvezetnek. Kézfejem hajába vezetem, majd egy pár tincset megmarkolva húzom fel a fejét egy csókért. Zayn nyögni kezd, mire belőlem előtör a nevetés.

-Oké, ezt visszakapod - suttogja, miközben felém tornyosul. Csípőmre ül, és lehajol egy csókért. Nyelvei bejutásért esedeznek, amit nem adtam meg neki. Kezeit lassan levezeti az oldalamon, majd ujjait oldalamba mélyeszti. Azonnal szélesre tártak ajkaim, mire ő gonoszul belemosolygott a csókba. Egyik kezemmel alsógatyájához nyúlok, majd végig simítok rajta az anyagon keresztül. Zayn morogni kezd, majd eltolja a kezemet.

-Nem Édes, ma este én kényeztetlek - motyogja, majd lehúzza rólam a pizsama felsőmet. Egy szál bugyiban fekszem alatta, mire az ajkai újra a nyakamra tévedtek. Szinte már kínzó lassúsággal haladt lefelé kulcs csontomra, majd onnan a melleimre. Hatalmasakat nyögtem, iszonyatosan jól esett minden egyes tette.

-Halkabban bébi, nem akarom, hogy a gyerekek arra kelljenek fel, hogy apuci anyucit dugja - morogja, és lerántja rólam a bugyimat.

-Még jó, hogy anyucit dugja - kuncogok, miközben a takarót markolászva beharapom alsó ajkam. Beakasztom mutató ujjam az alsógatyája szélébe, és úgy tolom le róla.

Zayn újra felém tornyosul, és egy percre sem szakítja meg a szemkontaktust. Már majdnem szóra nyitotta a száját, amikor Alba sírva fakadt.

-Oh, basszameg - nyögi Zayn, majd feláll és dereka köré teker egy takarót. Elindul a lányunkhoz, majd karjaiba veszi és dúdolni kezd neki. Az egyik kedvenc dalomat énekli, amit nekem is sokszor énekelt már. Elmosolyodom, és hagyom, hogy tovább sodorjanak az emlékek. Kb. egy negyed óra múlva Zayn megjelenik az ajtóban.

-Azt hiszem túl hangosak voltunk - vigyorog, miközben karját az ajtófélfának támasztja.

-Hát akkor lehet, hogy nem lenne baj, ha becsuknád azt a rohadt ajtót, és befejeznénk amit elkezdtünk - válaszolom, és beharapom ajkaimat.

-De kis mohó valaki - nevet, majd becsukja maga mögött az ajtót, és vissza mászik mellém az ágyba.

/Niall és Avril/

Jó ideje csak feküdtünk az ágyban, egymás karjai közt, némán és szerelmesen. Iszonyatosan boldog voltam, és ezt most senki nem vehette el tőlem.
-Mikorra tervezzük az esküvő időpontját? - töri meg végül Niall a csendet. Ahogyan a hátamat simogatja, úgy érzem, hogy vele eljutottam egy másik világba.
-Nem tudom... de minél hamarabb - motyogom, és fölnézek rá. Ahogyan felé emelem fejem, hajam belehullik arcába. Már emelem a kezem, hogy kisöpörjem onnan, amikor rám szól.
-Ne, hagyd csak. Szeretem ezt az illatot - mondja, és teljesen mellhasára húz. Ajkai az enyémre tapadnak, és érzelmes csókokat váltunk.
-Mhh, nem akarsz valamit csinálni ma este? - kérdezi két csók között.
-Például? Mozi? - kérdezek vissza, és felülök csípőjére.
-Hát én nem mozira gondoltam, de a hölgy óhaja parancs - motyogja, és kezét a csípőmre helyezi. Kezeimet szőke hajába vezetem, majd kissé meghúzom tincseit.
-Tudod igazából semmi olyan film nincs, ami jobban érdekelne nálad - suttogom, majd ajkaimat nyakára helyezem, és szívni kezdem a puha bőrt.
-Nos, ennek örülök - nyögi, majd egyik kezével felcsúsztatja a pólómat az oldalamon.
A teljes igazság az volt, hogy soha semmi nem érdekelt még jobban Niallnél. És szerintem nem is fog. 

73.rész:Önkívület

Édeseim,

köszönöm, hogy ennyire oda vagytok ezért a történetért, nagyon jó érzéssel tölt el. Öhm, itt a következő rész, ajánlom Asszonyomnak, hisz már oly régóta várja ezt :)

Ahw, ahm örülök, hogy tudtam valami értelmeset alkotni legalább. So sigh, jó olvasást Cukik! xx
ajánlott zene

/Avril szemszöge/

Ahogy éjszakára minden elcsendesült, lefeküdtünk aludni. Halkan vettem a levegőt, nem tudtam elaludni. Magam mellé pillantottam, ahol Niall feküdt és kezét derekam köré csavarta. Mélyen vette a levegőt, haja össze vissza állt és szuszogott. Egy apró puszit nyomtam homlokár, majd felkeltem az ágyból és belebújtam papucsomba. Megkerestem a pulóverem, majd magamra vettem.

Kimentem az erkélyre, ahol a hideg széllel találta szembe magam. Összébb húztam magamon a pulcsit, majd zsebembe nyúltam. Egy doboz cigaretta és egy öngyújtó társaságában ültem le az egyik napágyra.

Izgatottnak nevezhető sóhajt követően kivettem egy szál cigarettát és meggyújtottam. A kesernyés nikotin ismerősként szaladt végig torkomon, egészen tüdőmig. Mosolyogva vizsgáltam a slukkolt. Nem tudtam hogy felfogni, hogy milyen jó érzés.

Hátradőltem a napágyon, majd lehunyt szemmel élveztem tovább a cigaretta nyújtotta megkönnyebbülés és szabadság érzését. Elszívtam a szálat, majd eltapostam. Az udvarba vettem az utam, ahol a fákat nagy erővel mozgatta a szél. Szép csillagos esténk volt, majdnem telihold. A szél csontomig hatolt, átfújt rajtam.

Kissé fázni kezdtem, amikor úgy döntöttem, hogy vissza megyek. Megindultam fel a lépcsőn, egészen az ajtóig. Benyitottam, majd kissé meglepődtem.

Niall ott ült az ágyon és engem bámult.

-Miért nem alszol? - suttogtam, mintha bármi jelentősége is lenne.

-Nem tudok aludni - motyogta, majd kezével ölébe simított, jelezvén, hogy foglaljak helyet. Így is tettem.

-Rosszat álmodtál? - kérdeztem, majd megpusziltam arcát. Niall csücsörített.

-Hát. Foglyuk rá.

-Meséld el, persze, csak ha szeretnéd - mondtam, majd kényelmesen elhelyezkedtem ölében és nekidőltem mellhasának. Szíve dobogását hallgattam.

Belefúrtam arcom nyakába, majd puha puszikkal kezdtem elhalmozni a finom bőrt. Éreztem, amint szívverése felgyorsul. Tetszett, hogy ilyen érzést vagyok képes kiváltani belőle.

-Igazából most már nincs jelentősége. Itt vagy és ez a lényeg - hangja kissé akadozott, amit meg tudtam érteni. Kezeit védelmezőn fonta körém és úgy éreztem, a végtelenségig tudnék itt csücsülni, ilyen szépen csendben, Vele.

Felnéztem, majd Niall szemét kerestem. Amikor megtaláltam, elmosolyodtam.

-Szeretlek - suttogtam, majd ajkamat az övéire tapasztottam.

-Avril Brown. A 'szeretlek' számomra csak egy szó. Amit én érzek irántad, azt se elmagyarázni, se leírni nem lehet. De persze én is szeretlek.

Elnevettem magam. Soha nem leszek képes elfogadni a súlyát annak, amennyire Niallt szeretem.

-A szerelem megrészegít, Ni - motyogtam, miközben ajkai és szeme között váltakozott a tekintetem - ettől eltekintve imádok részeg lenni. Tőled.

Niall mosolyogva rázta a fejét, majd megfogta kezem és összekulcsolta azokat.

-Tudod mit akartam neked mondani már mióta?

-Hallgatlak, Horan.

-Inkább mutatom - mondta, majd lerakott az ágyra maga mellé és a táskájához sétált. Elővett belőle valami papír-féleséget.

-Az meg mi? - kérdeztem mosolyogva, amikor Niall leült mellém. Felém nyújtotta a papírt és azt hittem ott halok meg helyben.

-Egy Mullingari repülőjegy.

Azt hittem a szívem átugorja a bordáimat. A külvilág megszűnni látszott, amikor rávetettem magam Niallre és csókolni kezdtem.

-Csak egy van? - suttogtam ajkaira. Hirtelen mégsem voltam olyan boldog, mint hittem.

Niall hátranyújtotta a kezét, majd a párna alól kivette a másik repülőjegyet.

-Tessék - mosolygott.

-Ez végig ott volt? - kérdeztem nevetve. Niall is elnevette magát, majd magához szorított.

-Nem, varázsoltam - fújta meleg levegőjét nyakamra, melytől bizsergés futott végig egész gerincemen - amúgy ha tudni szeretnéd, igen.

-Mikor megyünk?

-Most a napokban terveztem.

Leírhatatlan érzésem volt. Én és Niall. Írországban, a szülőhazájában.

-Meglátogatjuk anyukádékat és Gregéket? - simítottam végig csupasz mellhasán.

-Igen, szeretném - kissé belekapott nyakamon a bőrbe, amitől felszisszentem. Igazából most is - sőt mindig - akartam őt, de nem volt szabad.

-Meddig maradunk?

-Pár napig - puszilta meg arcom - hétig. Hónapig. Évig.

-Niall, ugyan. Mi ide tartozunk, Sammyékhez... vagy ...

-Baby, mire való az internet? - nevetett - igaz nem terveztem, hogy oda költözünk ((még)), de ettől eltekintve... egy jó kis karácsonyi ajándék lenne mindkettőnknek, ha ott töltenénk.

Örömömben már nem tudtam hogy reagálni. Óvatosan magamhoz húztam, majd megfogtam arcát.

-Niall, hogyan köszönhetném meg neked ezt itt MIND? Azt, hogy vagy nekem? - suttogtam szinte könnyes szemekkel. Niall lágy puszit lehelt ajkaimra, majd beszédre nyitotta száját.

-Avril Brown. Nekem egyes egyedül csak TE KELLESZ. És ez a lényeg, semmi más nem kell - duruzsolta édesen a fülembe.

-Oké - nyomtam egy puszit arcára, majd elváltam kezéből és vissza feküdtem a helyemre.

-Oké - ismételte nevetve - nem vagy éhes?

-Ilyenkor? Egyáltalán te hogy lehetsz éhes? -nevettem, majd belefúrtam arcom a párnámba.

-Igazából én mást kívánok, valami nehezebben elfogyaszthatót - mondta, majd beugrott mellém az ágyba és édesen magához ölelt. Soha nem fogom tudni megköszönni neki, hogy itt van nekem. Mindig.

/Sammy szemszöge/

Éjszaka rettentő nagy fájdalmakkal riadtam fel álmomból. Felsikoltottam és maradék erőmmel belemarkoltam Zayn kezébe.

-Babe mi a baj? - Zayn nagyon megijedt, rögtön lehúzta rólam a takarót - figyelj, az baj, ha nagyon sok víz van az ágyunkban?

-MI? Az nem lehet! - próbáltam felülni, de csak jobban belém nyílalt az éles fájdalom. Késként haladt végig alhasamtól egészen a bordáimig,

Nem így képzeltem el. Nem. Nem.

-Nem lehet, hogy csak bepisiltél? - kérdezte Zayn ijedten - az orvos szerint sokszor előfordul, mert nem zárulnak helyesen a záróizmok...

-NEM PISILTEM BE ZAYN! Úristen, én mindjárt szülni fogok... - észre sem vettem, hogy ordítok. De miért pont Zaynnel? Vele, aki semmiről sem tehet?

De ez nagyon nincs rendjén... december vége és január eleje között írtak ki, nem most! Auh, ez nagyon nem jó.

-Szóval te most szülni fogsz? És én leszek az apja! - Zayn hirtelen beharapta ajkát, majd egy mindent eláruló mosoly terült el arcán. Nagyon boldog volt, ugyanakkor féltett engem.

-Igen Zayn, de nagyon fáj....

-APA LESZEK!!

-ZAYN! - kiáltottam erélyesen, majd újabb görcs tört rám. A fájdalom - leírhatatlan.

-Halott leszek... - motyogta, majd oda sétált hozzám és megfogta a kezem - együtt?

-Együtt.

-Örökké?

-Örökké - feleltem.

-Gyere, segítek - mondta, majd felsegített az ágyról és leültetett egy székre. Keresett egy táskát, amibe összeszedett egy párnapra való ruhát, majd segített felállnom. Megint.

Segített beszállnom az autóba, majd szép lassan elindultunk. A fájdalom továbbra sem múlt, de próbáltam türtőztetni magam.

-Szeretlek - tettem a kezem Zaynére, majd kissé megszorítottam.

-Én is nagyon. És ha... itt mersz hagyni, én nem tudom mit csinálok veled - erre elmosolyodtam, de nagyon hamar egy fájdalmas fintor lett belőle - Nagyon fáj?

-Ha azt szavakba lehetne önteni - feleltem, majd megpróbáltam arra gondolni, hogy hamarosan túl leszek rajta. Hamarosan egy boldog családban fogok élni a gyermekemmel és a férjemmel, valamint a barátaimmal. Nekem ez számít.

És Zayn. Nélküle már rég elvesztem volna. Azt hiszem.

Kritika

 Haliho Drágaságaim,

az az igazság, hogy már a címben benne van egy olyan dolog, ami úgy érzem nem igazán az én reszortom. Nem érzek felhatalmazást arra, hogy kritizáljak bármit is, főleg ha egy kedves barátnőm blogja az. De most a kedvéért megteszem :) megpróbálok minél gonoszabb lenni, és minél több hibát találni benne, bár ez úgy érzem nem fog sikerülni. Valamint kritikát írtam, meg pontozni már pontoztam, de szerintem ez korántsem olyan lesz. Itt ügyesnek kell lenni.

Remélem nem haragszol a csúszásért és azért örömmel olvasod majd ezeket a sorokat Orsikám :D

Na jó olvasást Cukik!

What the Hell?

by. Orsi Tóth

Történet

Igazából azért is nehéz kritikát írnom erről a blogról, mert olvasom és szeretem. Na nézzük. Az alap történet ugye az, hogy van Jade, akit bántottak, Niall a legjobb barátja és ez által ismerkedik össze a One Directionnal? Nem szeretnék közre szólni, de már az első az a sablon sztori, amivel beszólok :/ De ezen is segíthetsz, dobd fel valami egyedi dologgal majd, nem akarok ötleteket adni, mert te jobban értesz ehhez, de bármivel! Csak mert úgy egyedi és óriási lesz a blogod ;)

A trailer rendben van, egyvalami hiányzik. Nem írtál prológust. Ezt kipótolhatod azzal, hogy hozol létre egy oldalt a történet elejének, vagy akár az oldalsávba írod :)

A mondatokat, a leírásokat, és a párbeszédet szépen formálod, ügyes vagy. A részek hosszúságával nincsen problémám, megfelelő.

Helyesírási hibát nem nagyon találtam, de arra figyelj, hogy a pont és a vessző után mindig teszünk szóközt! Ez fontos.

Várj, meg is mutatom. Itt egy mondat a történetből:

-A hûtõben találsz Nando's csirkét.-mondta Jade,még mielõtt kinyithattam volna a számat.

És ez pedig ahogyan javaslom:

-A hűtőben találsz Nando's csirkét - mondta Jade, még mielőtt kinyithattam volna a számat.

Ugye más így? :) Valamint arra is felhívnám a figyelmed, hogy NE rakj smile-kat, mert az nem ugyan az. Inkább próbáld meg leírni a szereplők érzelmeit.

A szereplők tökéletesen vannak megformázva, igaz Niall a kedvencem ((nem ér nevetni)) de elérted, hogy megutáljam Greget. MIÉRT KELL NEKI JADE ÉS ZAYN KÖZÉ ÁLLNIA??!! Száradjon ki a szeme.

Kinézet

Nekem ez túl sötét :( Már nem azért, de szép a fejléc meg minden, de az én ízlésemnek NAGYON sötét :/ Mondjuk változtasd meg a sablont, és akkor a fejléc összhangban lesz a háttérrel is :)) No para, Baby

Ehhez a fejléchez egy kicsit világosabb ((nagyon)) mondjuk valami szép szürke háttért választanék. Én.

Valamint a modulok is jobban néznek ki, ha egy oldalon vannak. Szerintem.

És a betűk típusát is váltogathatod mindenhol, de itt inkább az lenne a kifogásom, hogy nem látom a sötét háttér miatt a modulok feliratait. (!!) Változtass más betűszint :)

Összességében tehát szeretem, amit csinálsz és remélem nem bántottalak meg semmivel sem :)

További jó blogolást és sok sikert!

xx. 

Petra

 

72.rész:A szerelem és azon túl

Drága olvasók,

köszönöm az eddigi visszajelzéseket, ez nekem mind nagyon sokat jelent :) Igaz, 'kicsit' késve, de meghoztam a következő részt. Azért remélem attól függetlenül, hogy ötlet híján vagyok és a történet is egyre ratyibb, azért remélem még elnyeri a tetszéseteket :D
Valamint ne haragudjatok az új blog miatt sem, hogy töröltem, de egyszerűen szar volt az egész és nem tudtam vele mit kezdeni.. nagyon sajnálom, ha valaki megkedvelte :/

Remélem azért sem fogtok haragudni, hogy nem tudtam rendes ötletekkel befejezni a blogot, így történt némi időugrás is. Remélem megértitek :)

Jó olvasást cukik! 

ajánlott zene

/3 hónappal múlva, Avril szemszöge/

Éppen a tv-t néztem, a garnitúrán ülve. De ez nem az igazság volt. Üres tekintettel bámultam a képernyőt, kavarogtam belülről. Niall nélkül senki voltam.
Szemeim megteltek a jól ismert, sós könnycseppekkel. Már csak 1 hónap. Ha hármat kibírtál, ez sem lesz nehéz. Ez tartott életben, az, hogy ezt hajtogatom.
De most nem segített.
Mély levegőt vettem, majd combomra helyeztem kezem és kissé megmarkoltam. Fölálltam, majd elindultam a fürdőszoba felé. Elkezdtem ledobálni a ruháim magamról, míg nem fehérneműben nem ültem be a fürdő kádba és megeresztettem a vizet.
Mintha nem is lennék ott, egyáltalán nem volt lélekjelenlétem. Fejem élettelenül billeget előre, majd hátra. Elfeküdtem a kádba, és mint a mázsás súly, fejem neki csapódott a kád szélének. Homályosan láttam, fuldokoltam, és éreztem, lassan megszűnni látszom.
Ekkor egy autó hangját hallottam, amint bekanyarodik a ház elé.
Eljöttek értem!-suttogtam magamnak, majd kezem a kád szélére helyeztem és megpróbáltam testem megemelni, de lehetetlennek tűnt. Ott feküdtem tehetetlenül. Hallottam ugyan a hangokat, de nem tudtam hogy reagálni. Ordítani lett volna kedvem, de nem ment.
Mit is mondott mindig anya? Nagy levegő, hát persze!
Végrehajtottam amit kellett, az oxigén amint tüdőmbe hatolt, erővel töltött meg. Felemelkedtem, teljes testem kinyomtam, majd kiültem a kád szélére. Már napok óta nem ettem semmit. És ez meglátszott rajtam. Olyan mély depresszió kerített hatalmába, hogy nem tudtam fölül kerekedni. De most itt vagyok.
Kiszálltam, majd magam köré tekertem egy törülközőt. A tükör elé sétáltam, majd bele néztem. Hajam nedvesen tapadt vizes testemhez, arcomba lógott, nem festettem valami kívánatos képet.
Kulcszörgés. Az ajtókilincs lenyomódik.
Szemeim kitágultak. Szívem vágtázni kezdett mellhasamban, nem tudtam mi tévő legyek. Ezek után még meg is erőszakolnak? Király. Már várom.
Csak képletesen nézem a dolgokat. Akire rátörik a házat, az nem ússza meg az efféle élvezetek nélkül.
Lépések. Most már tényleg félhetek.
És akkor olyat éreztem, amit még soha. Mintha egy jégdarab talált volna fejbe, teljesen lesokkoltam. Sikítani és nevetni, sírni és örülni lett volna kedvem. Remegő szájjal pislogtam a nappaliba, ahonnan Niall édes mosolyával találtam szembe magam.
Abban a pillanatban nem érdekelt semmi. Feladtam a világot. Éreztem, amint egy könnycsepp végigszáguld arcomon. Csak álltunk és néztük egymást.
Lehunytam a szemem, majd beharaptam ajkaim. Lassú lépésekkel megindultam felé, amiből nagyon hamar futás lett. Széttárt karokkal futottam, közben úgy sírtam, ahogyan csak belefért.
Niall szintén széttárta a kezét, majd tompa puffanással nekicsapódtam mellhasának. Mély nyögése angyali muzsika ként hangzott fülemben. Csak ölelni és ölelni akartam, többé nem elengedni.
-Ugorj - utasított. Nem láttam értelmét, de megtettem, amit kért. Fenekemre helyezte a kezét, és tartott.
Szorosan öleltem, arcom nyakába fúrtam és sírtam. Megint.
-Hé hé, ne sírj szerelmem. Itt vagyok - simogatta a hátam, és belepuszilt a hajamba. Lágyan dülöngélni kezdett. Úgy éreztem magam, mint egy kisgyermek, melyet az anyja vigasztal. Nem akartam gyengének látszani.
Másodjára hallottam a hangját. Olyan volt, mint amire emlékeztem, de valahogy mégis más. Valahogy mégis jobb.
-Épp ez az. Miért? - kérdeztem, majd ránéztem. Belenéztem gyönyörű, tengerkék szemeibe, és nem is érdekelt többé. Itt van, és ez a lényeg.
-Tudod... nagyon sok helyen kellett fellépni és elfáradtunk. Lemondták az utolsó helyszínen a koncertet, így hazajöhettünk - mosolygott, majd elsöpörte hajamat az arcomból. Iszonyatosan meg akartam csókolni, de nem tettem. Csak bámultuk egymás szemét, és ajkát.
Mély levegőt vettem. Niall szorítása erősödött fenekemen.
-Tudod mire gondoltam? - kérdeztem lehunyt szemmel.
-Igen?
-Arra, hogyha ennyi időt külön töltöttünk, akkor van némi 'bepótolni' valónk - mosolyodtam el, miközben atlétája nyakát gyűrögettem hanyagul. Éreztem, amint hasa megremeg. Nevetett.
-Bizony, van némi - nevetett - de most csinálj nekem valami finomat.
Beleharaptam ajkamba, le akartam szállni, de ekkor megcsókolt. Nem ellenkeztem, rögtön viszonoztam mindent. Hiába csak egy csók volt, a tőlem telhetően megpróbáltam minden érzésem belepréselni ebbe az ici-pici csókba.
Hátamnál megéreztem a falat, mely hideg volt és kemény. Teljes erejével kinyomott, majd csípője köré fontam lábaim. Beletúrtam hajába, amitől belenyögött csókunkba.
Levegőhiány miatt, zihálva váltunk el. Belenézett a szemembe, majd a konyha felé.
-Nem akarlak bántani - mondta, majd lerakott és hátrálni kezdett. Neki ütközött egy széknek, és a háttáblájába belekapaszkodott.
Ezt nagyon nem értem. Miért bántana?
-Hogy érted ezt? - suttogtam szinte magamnak.
-Úgy, hogy megfogadtam, hogy többet soha senki nem bánthat téged. Beleértve magamat is.
Szóval most már ez is tabu? Tudod mit, vártam már ezt a pillanatot... csak azt, hogy tényleg úgy fog-e fájni, ahogy elképzeltem.
Nem válaszoltam. Lehajtottam a fejem, majd némán a konyhába botorkáltam.
-Mit kérsz enni? - kérdeztem, majd elővettem egy fazekat. Niall leült az asztalhoz, majd felhúzta a szemöldökét.
-Csinálj nekem spagettit - mondta, majd elmosolyodott és bűvölni kezdte a telefonját.
Megrökönyödtem, a tűzhelyre tettem a fazekat majd az ablakpárkányra könyököltem. Az ablakból a játszótérre láttam rá, ahol két kisgyermek vidáman játszott.
Ahogy néztem őket éreztem, amint a szívem darabokra hull.

/Sammy szemszöge/
Egyik kedvenc könyvem olvastam, amikor csörömpölésre lettem figyelmes a hátam mögül. Nagyon megijedtem. Szorosan kezembe szorítottam a könyvet, majd megfordultam.
Nem akartam hinni a szememnek. Zayn állt ott, egy törött üvegcsével mellette.
-Zayn.. - suttogtam, majd nevetni kezdtem.
-Babe... hát ez nem sikerült valami fényesen - fintorgott, majd a törött üvegre mutatott.
-Valahogy nem tud érdekelni - mondtam, és zoknistul mindenestül odarohantam hozzá. Úgy öleltem, ahogy csak tudtam.
-Annyira hiányoztál - csókolt meg.
-Te is nekem édes - bújtam hozzá. Ekkor a baba mozgolódni kezdett. Nagyon megfájdult a hasam - Zayn segíts leülnöm.
Zayn megfogta a kezem, majd lesegített. Ijedt tekintetét láttam minden felé.
-Ez gyakran megesik? - nyalta meg alsó ajkát, majd idegesen beletúrt hajába.
-Igen, de nem szokott ennyire fájni - nyögtem - lehet megérezte, hogy itthon van apuci.
Nevetnem kellett. Zayn is ugyan ezt tette, de óvatosan.
-Ez azt jelenti, hogy nemsoká a szülés is megfog indulni?
-Persze, de nem ma - mosolyogtam - most még csak egyre erősödnek a fájdalmak.
-Aha - bólogatott - hozzak valamit?
-Igen, egy kis víz jól esne.
Zayn kiment a konyhába, majd egy kis idő múlva egy pohár vízzel tért vissza. Megittam mind. Az üres poharat rátette az éjjeli szekrényre, majd mellém feküdt és kezét hasamra helyezte.
-Gyönyörű fiam lesz - mondta büszkén Zayn.
-Honnan veszed, hogy fiú lesz?
-Csak mert tudom. Érzem - mondta, majd fejét hasamra helyezte és egy meleg puszit adott rá.
Imádom, hogy ilyen aranyos és figyelmes. Nem tudom mire mennék nélküle. 

71.rész:Ha parázom, mindig történik valami

Drága hűn szeretett olvasóim,
boldog új évet mindenkinek! :)) Hogy el repült ez az év.. el sem hiszem. Öregszünk ám de öregszünk :))
A részhez nincs különösebb hozzáfűznivalóm, maximum annyi, hogy remélem egy kicsit hosszabbra sikeredett, mint a többi :DD és valamivel érzelem dúsabb is lesz :33 Oh ja és feltűnt egy régi szereplő is benne, állatozni támadt kedvem xd fogadjátok szeretettel :)
És most had szenteljek egy pár másodpercet(amiből perc lesz) annak, hogy megköszönjek nektek mindent, de tényleg mindent! A mai napon 7152(!!) oldalmegjelenítésnél járunk, ami bámulatos. És persze csakis NEKTEK köszönhető :)) Valamint már 9 feliratkozóval is büszkélkedhetek.. eszméletlen. Köszönöm :D
Najó, megpróbálom felfüggeszteni az érzékeny részt a ti kedvetekért, leszállok a felhőmről xd
Jó olvasást, Everybádik <3

Lábam remegni kezdett. Éreztem, amint kiszökik belőlem a maradék erő is. Fájdalmasan a földre rogytam és beütöttem testem.

A tükör előtt hevertem védtelenül. Kezeim lassan lefelé vándoroltak testemen, egyenesen ingem gombjait keresték. Amint megtalálták, kikapcsolták azt majd egy halk puffanással eldobtam magamtól. Kellemetlenül mértem végig felső testem, a számat szinte már elferdítettem.

-Legyen, aminek lenni kell-suttogtam, majd lehunytam a szemem. Zord, hideg kezeim utoljára számhoz emeltem, majd megajándékoztam egy kis meleg levegővel. Igazán jól esett.

Mindezek után újabb önostorozásba kezdtem. Kezem csípőmre helyeztem, amelyen farmerem gombját kutattam. Amint megtaláltam, elmosolyodtam. Mintha kényszerből tenné testem, újabb csapás ért. Éreztem, amint szám felreped, megtelt kellemetlen, vasas ízű folyadékkal. A vérem.

De ebben a helyzetben már ez sem érdekelt. Folytattam azt, amit elkezdtem. Amint sikerült kigombolnom a fém tárgyat, rögtön le is húztam gatyám.

Immáron fehérneműben feküdtem a hideg kövön. A puha pamut anyag úgy simult a bőrömhöz, mintha hozzám tartozna. Már csak azért is megcáfolnám, mert fekete, akár az ében az én bőröm pedig hófehér. Régen sokat is bántottak érte, de már megszoktam.

Nagy erőt vettem magamon, és éreztem, amint testem megfeszül. Muszáj volt felkeljek.

Lehunytam szemem és alsó ajkamba haraptam. Kifújtam a tüdőmben lévő oxigént, mely fogamon át távozott. Derekam meghajolt, én pedig levegőért kapkodva sikeresen fölültem.

Amint megláttam önarcképem a tükörben, újra fetrengni támadt kedvem. De nem tettem.

Az az egész arcomat átölelő vágás egyáltalán nem tetszett. Sőt, bármit megadnék azért, hogy eltűnjön onnan. De sajnos ez egy életre szóló játék, az nekem mindig ott marad. Egy emlék. Egy emlék ebből az időből.

Oké, tudtam, hogy a többi se szép, se jó de ez valahogy akkor is más volt. Nagyon rossz helyen keletkezett.

Felemeltem mutató ujjam, majd jobb szememhez helyeztem. Lassan elindítottam a vágás mentén az orromon át, egészen a szám széléig. Nem lett jobb, de legalább tudatomra adta, hogy valóban ott van... és ott is lesz.

Szembe tudtam volna magam köpni, hogy hagytam, hogy ezt tegye velem. De még erre is képtelen vagyok.

Fújtatva, erőlködés nélkül felpattantam a földről. Itt a nagy kérdés-vajon képes leszek elfogadni magam?

Mintha játszanék magammal, bal kezemmel letakartam szemem, majd szorosan vissza álltam a tükör elé. 

Számban nyál gyűlt össze, melyet félőn lenyeltem. Kedélyesen végig siklott torkomon, majd egy nagy korgással jelezte gyomrom: célba ért. 

Kezem leemeltem szemem elől. Gyomrom ismét össze rándult, sírni akartam.

Testem össze-vissza vágdosva, a sebek néhol frissek, fölrepednek.

Torkomban gombóc keletkezett, és ha nem lett volna még elég, magamban egy háborút vívtam.

Olyan gyerekes vagy, Avril.

Az ismeretlen idegen hang megijesztett. Sajnos később rá kellett jöjjek: saját elmém pszichés játékába csöppentem.

Elég volt, nem bírtam tovább. Könnyeim - akár egy kitörni készülő vulkán - utat törtek maguknak. Utáltam amikor ilyen vagyok.. mint egy 3 éves gyermek, akinek nem vette meg az anyja a kipécézett játékot. Egyáltalán nem szimpi, de ha akarnám szebb szavakkal is tudnám illetni magam, de úgy gondolom már eleget kaptam az élettől nem kell még nekem is bántanom magam.

Az utolsó csepp a pohárban. Szédülni kezdtem, majd neki estem a tükörnek, melyen lecsúszva, koppanva értem földet. Bevertem a fejem és a földön vagyok... megint.

Megint ott járok, ahonnan kezdtem. Megráztam a fejem, majd ökölbe szorítottam kezeim.

Mégis mit művelsz? Töröld le a könnyeid most!

Már megint az a dörmögően mély hang. Emlékeztet valamire...

A fájdalom a gyengéknek való! Mondd, te gyenge vagy?

Habár nevetségesnek találtam ezt az egész helyzetet, már csak azért, mert a belsőmmel beszélgetek, azért be kell lássam. Igaza van.

-N..nem vagyok gyenge!-kiabáltam, akár egy félbolond. Ha ilyenkor bárki látna, biztos azt mondaná megőrültem. Biztos van benne némi igazság. ( zene )

Én is így gondoltam. Rendben, akkor állj fel és most már tényleg töröld le azokat az elbaszott könnyeket a szemedről és mosolyogjál!

Nem akartam komolyabb összetűzést és különben is megijesztett ez a dolog, így úgy tettem, ahogy parancsolt.

Nagy nehezen föltápászkodtam a földről, majd kifújtam levegőm egy nagy szuszra. Letöröltem könnyeim, majd hiába nem akartam, tekintetem ismét a tükörre tévedt.

Még most is furcsállom, hogy ott akkor ez jutott eszembe, de egyáltalán nem voltam kívánatos sőt Niallnek még szerencséje van, hogy elég messze van tőlem. Remélem.

Okos kislány. Rendben, rám most nem lesz szükséged. - mondta és oly gyorsan elviharzott, ahogyan jött.

Egyáltalán nem értettem, de úgy érzem nem is kell. Addig örüljek, amíg nem vagyok egyedül.

Amikor majdnem újra sírni kezdtem, egy szintén nem várt dolog történt. Morgást hallottam az előszobából.

Hirtelen összerándultam, félelmemben remegni kezdtem. Tekintetem az említett szoba felé csatoltam, igazán féltem.

Pedig nem kellett volna. Egy farkas kutya sántikált ki a sötétből.

-Blue, oh drága Blue-mosolyogtam, majd magamhoz vontam a kutyát. Úgy öleltem, ahogy csak tudtam. Mivel minden hidat felégettem, mindent ott hagytam, most ő van nekem. Az állat szeretete viszonzása képet nyakamra helyezte fejét, majd farkát kezdte vadul csóválni.

-Semmi gond Édes, majd együtt túléljük ezt is -suttogtam a kutyának mintha bármit is értene. Amit a szobát fürkésztem, szememben újabb könnycsepp égett.

~Sammy~ 

Felnyitottam a billentyűzárat, és a következő kép villogott: Niall keres. Oh, csak ezt nem akartam.

-Szia -kezdeményeztem hosszasnak tűnő beszélgetésünk. Előre félek mit akar.

-Szia -bökte kissé kellemetlen stílusban -azt hiszem megállapodtunk valamiben.

Oh, hogy az isten basszon meg! Hogy lehetek ilyen feledékeny, a megállapodás..

-Igen, tudod azt... azt... elfelejtettem -hajtottam le a fejem. A következő pillanatban megállt a taxi, én pedig kiszálltam belőle. London fagyos utcáin szintén nyüzsgött az élet. A hideg levegő úgy hatolt be tüdőmbe, akár egy gyilkos tőr. Kissé csípős volt az idő.

-Hmm... elfelejtettem.. nekem ez kevés.. figyelj, hogyan bízzak így benned? -hangja kétségbeesett. Ezt most tényleg jól elszúrtam.

-Niall kérlek, ez csak egy botlás volt, kérlek! Bennem igenis lehet bízni.. -suttogtam magamnak.

A vonal másik végén egy darabig csend honolt. Onnan tudtam csak, hogy itt van, hogy szuszogott.

-Rendben. De könyörgök több ilyen ne legyen, tudod te milyen szar az, hogy nem tudom mi van vele? -ezen a ponton hangja elcsuklott.

-Nem -válaszoltam együtt érzőn, miközben tovább sétáltam.

-Gondoltam.. és ő hol van most? Beszélhetek vele? -nem is tudtam mi okból kifolyólag, de hirtelen nagyon lelkes lett. Nem akartam letörni a szarvait, de többet hazudnom sem szabad.

-Nem beszélhetsz vele, Niall -suttogtam megbánón.

-M..miért?-nevetett fel -add ide kérlek.

-Nem tehetem.

-Sammy nem vagyok vicces kedvemben így utoljára kérlek. Add ide a telefont.

Egy pillanatig haboztam. Gondolkoztam és arra jutottam, nem kínzom tovább.

-Nem tudsz vele beszélni érts meg. Avril nincs itt.

-Hát akkor meg hol van? Sammy, kérlek ne! -a sírás határán, összetörten, de még mindig készen állt mindenre.

-Elment és egy darabig nem jön vissza -az utolsó nagy csapás.

Szintén csönd honolt a vonalon.

-E..elment? -kérdezte megrökönyödve. 

-Igen, de biztos lehetsz abban, hogy jól van. Engem megkért, hogy ne keressem de szerintem ha ép érved van biztos fog veled beszélni -próbáltam nyugtatni némi sikerrel.

-Szóval azt mondod, keressem? -hangja akadozott, mintha pont az imént sírt volna. Hihetetlen, milyen hangulatváltozáson ment át, miattam.

-Igen, nektek kell letisztáznotok mi van köztetek -mosolyogtam, bár ő nem látta.

Egy darabig csend volt köztünk megint csak, végül Niall törte meg.

-Mondd, szerinted normális az, ahogyan én teperek utána? Egyáltalán megéri?

-Persze, hogy normális. Hisz szereted. És megéri, mert ti össze tartoztok, még ha nem is látszik néha. És hidd el, ő is szeret téged, csak időre van szüksége.

-Köszönöm Sammy, de tényleg mindent. Most le kell rakjam, de talán kereslek még. Szia -mondta, majd a vonal elhallgatott. Lenyomtam a billentyű zárat, majd végleg zsebembe helyeztem.

Felhúztam vállamon táskám pántját, majd egyenesen haza vettem az irányt. 

70.rész:Egy kis dinnasztia

Hi Lovable,
mi van most? Hát persze, hogy SZÜNET!! Rátáttárá rátáttárá szünet éljen *------------------*
Drágák ne haragudjatok, hogy ilyen sokáig vártam a résszel, de nem volt semmi időm :( (a szokásos)
Sajnos nem lett valami hosszú, sem fényes, de azért remélem tetszik. :)
Ne felejtsetek el komizni, esetleg ott a chat-oda is lehet írni-és pipálni. Ezekért én csókolok :3
Na nem szövegelek, a lényeget úgy is tudjátok, jó olvasást! :)
U.I.: minden kedves olvasónak szeretnék boldog karácsonyt kívánni így utólag, remélem a Jézuska kitett magáért :) valamint a másik nagy ünnepünk, Louis 22 éves már O.o el sem hiszem, lassan be kell látnunk, hogy ők már nem tinibanda, hanem egy érett, felnőtt férfibanda :')♥ Minden tiszteletem az övéké :)

/2 hét múlva/
Az idő gyorsan telt, megállíthatatlanul. Mire én kettőt pislogtam, Avril már talpon járt. Bár mindig is tudtam, hogy erős lány, ez azért súlyos volt. De ő mégis felépült. Siker nyugtázza ezt a történetet is.
Szokás szerint az orvostól jöttem, mint mindig ebben az időben, amikor furcsa felfedezést tettem. A szoba, melyben ő nyugodott, üres volt.
Mérgesen fújtattam, majd körbenéztem. Az ablak tárva-nyitva, a hideg csak úgy árad befelé.
-Hát ez meg-mondtam, amikor észre vettem egy papírt az asztalon. Jól gondoltam, hogy ő írta, de már a betűk kanyarítása rávezetett. Vajon mit akar?

Drága Sammy,

sajnos nem bírom már itt tovább ideggel. Az a helyzet, hogy akár egy percet is kéne már csak maradnom, belehalnék. Belehalnék abba a tudatba, hogy Ő ott van valahol a világban, én pedig itt rohadok egy ilyen romos épületben. El kell mennem és remélem meg érted. Fáj a tudat, hogy nem búcsúztunk és elszomorít. Ha erre gondolok, mindig sírnom kell, egyszerűen szar. Nem akarom, hogy akár Te, akár bárki sajnáljon, ez az én sorsom. Már úgy is "szabaduló" félben vagyok, senkinek nem fáj, ha egy kicsivel előbb le lépek. És kérlek ne légy ideges! Még szeretném épségben megcirógatni az ifjabb Malikot.
U.I.: Remélem nem haragszol, de ez nélkül nem bírtam. Beszéltük hogy oldja a feszültséget és bennem annyi halmozódott fel, hogy muszáj volt valamivel kiengednem.
Elvettem az egyik nővér zsebéből egy doboz cigarettát, üzend meg neki, hogy nagyon sajnálom, soha nem loptam.
Már értem miért szívják Zayn-ék.. Tényleg jót tesz, ha olyan állapotban vagy, mint én. Nagyon önpusztító, de muszáj. Nem mondom, hogy ezentúl folyton csak szívni-szívni és szopni fogom, de azért jó ha néha van.
És kérlek ne keress, egy idő múlva vissza fogok majd térni!

ölel és vigyáz Rád, Avril xx

Szemeimbe könnyek gyűltek, a lapot ketté hajtottam, majd szépen vissza helyeztem az asztalra. Letöröltem a könnyeim, majd lassan odasétáltam az ágyhoz és mély levegőt vettem. Szóval ő is elment.
Még hogy én szerencsés az életben... haha, egy mocskos hazugság. A szemem láttára törtek össze a legjobb barátaim. Mégis milyen lehet ezt megélni? Kibaszottul szar.
Azzal a tudattal élni, hogy veled nem fog soha semmi ilyesmi történni, de akivel megtörténik azon nem tudsz segíteni. Nevetséges. Nevetséges, milyen könnyen élik egyesek az életüket. Mások pedig örülnek, ha túlélnek egy napot. Amit ad az élet, azt el is veszi.
Egy fájdalmasat nevettem magamban, majd kifújtam a levegőm. Újra. Mintha már gyakorolnám be-ki-be-ki sihuhu teóriáját. Egyre többször lélegzem ilyen mélyeket.
Nevetni kezdtem, majd körbe néztem a szobában. Egyedül voltam, immárom teljesen. Mivel Avril cuccai már nincsenek itt, a sajátjaimat kell haza vigyem.
Össze gyűjtöttem őket, majd vissza raktam a szatyromba, melybe elhoztam. Sétálni kezdtem a lift felé, ahol egy öreg nénibe botlottam.
-Csak nem?-emelte fel remegő kezét, majd a hasamra mutatott.
-De igen-igen-mosolyogtam- 6 hónapos, lassacskán már 7 is lesz a kis drága.
-Egyem meg. Hát az apja?-kérdezte, majd hasamra helyezte kezét. Éreztem, ahogy a picur mozogni és rugdosni kezd.
Ez betalált. Hát mégis hol? Nem mondhatom azt, hogy nem tudom. Valahol a világ körül, sajnos én sem tudom, hogy hol. Ő is elpártolt tőlem.
-Öhm... dolgozni van-mosolyogtam rá, bár abban a helyzetben sírni tudtam volna.
-Értem, na mennem kell. Örülök, hogy megismerhettelek benneteket. Emma vagyok-nyújtotta a kezét.
-Ugyan, részemről az öröm-fogadtam el a kézrázást-én Sammy vagyok, a picur pedig... Ő pedig...
-Még nem tudják-mosolygott rám. És igaza van. Erről még szó sem esett és szégyellem nagyon magam. Valamint nagyon köszönöm, hogy ilyen kedves és éles eszű a néni.
-Igen-sóhajtottam-bocsásson meg, de nekem igazából mennem kéne.
-Semmi gond és még egyszer nagyon örültem nektek-mosolygott, majd elbicegett.
El sem hiszem, hogy vannak még ilyen kedves emberek. Igen, az öregek.
Lenyomtam a gombot, majd vártam 1-2 percig, mire a lift megjött. Sajnos nem lépcsőzhetek, túl sok lenne nekem.
Megérkeztem le, ahol sikeresen kijelentkeztem. Vagyis Avril-t intéztem el.
Az ajkamba haraptam, mielőtt lenyomtam volna a kilincset. Elgondolkoztam azon, mennyi minden történt már itt ebben a kórházban, hogy mennyit jártunk ide. És még mennyit fogunk..
Megrázkódtam teljes testemben, majd végre kinyitottam az ajtót. Vége a megpróbáltatásnak.
Ahogy sétáltam, sikerült fognom egy taxit. Beültem, majd előre fizettem. A következő nem várt dolog történt: felhívtak telefonon.

~Avril~

Csak sétáltam. Nekem már igazán semmi nem számított, olyan szinten rossz vagyok, hogy még a halál is elkerül. Nem taxiztam, nem autóztam. Sétáltam, az időmbe belefér.

Nagy nehezen megérkeztem a házunkhoz, a drága emlékek újra kínozni kezdtek. Lehunytam szemem, majd felnyitottam. Ezt megtéve legalább 5-ször vártam, hogy történik valami változás.

De hiába vártam. Az élet kegyetlen, mind tudtuk.

Megráztam a fejem, majd elindultam befelé. Lenyomtam a kilincset, majd betelepültem a házba. Ledobáltam a kabátom és a cuccaim, majd a tükörhöz siettem. Sajnos... amit látnom kellett, újra sírásra késztetett. Tudtam, hogy csúnya vagyok, de most.

Egy szó futott át hirtelen az agyamon. Gyomrom görcsbe rándult hallatán, lelkem örök vesztes csatát vívott. Egy... szörnyeteg vagyok.

69.rész:Mindaz, amit valaha

Hi Fluffy,
ahj de nagyon sajnálom :( Sajnálom, hogy nem hoztam a részt. Tudom, megint arra hivatkozom, mint amire általában, de most tényleg. Talán egy icipicit játszott közre a lustaság, de nem nagy részt. De elég rólam...
A részről viszont annyit, hogy megtartottam amit ígértem :) "kissé" perverz dolgok születtek ebben a részben, remélem nem baj. :/ Asszonyom, remélem tetszik valamint minden kedves olvasómnak eleget tettem :'D
Jó olvasást!




Emlékszem, ott ültem a kanapén és néztem a tévét. Jóízűen szűrcsöltem a kávém, amit az imént csináltam magamnak. Tudom, csínyán kell vele bánni, hisz a babának nem biztos, hogy jót tesz. Fölöntöttem tejjel, így inkább bögrés tej volt. Egy kellemeset mosolyogtam saját szerencsétlenségemen, hisz végig folyattam mellhasamon. Letettem a dohányzó asztalra a bögrét, felálltam és egy kendőért siettem. Letöröltem magam, majd vissza csüccsentem. Megfogtam a távirányítót, majd tetszés szerint kapcsolgatni kezdtem. Csak változott és változott a kép, mígnem megakadt a szemem valamin. Valamin, amin nem kellett volna, talán. "Zayn Malik megcsalja a barátnőjét? A minap láttuk, amint egy szőke plasztikbombát kísér haza és felröppent az a hír is, hogy talán több is van közöttük. Vajon mit szól ehhez a várandós menyasszonya?"
Hogy mit szól hozzá?-gondoltam-,azt, hogy legyen valami ép érve, vagy tudja nekem rendesen kimosni a bundáját mert ha ez igaz, az biztos, hogy nézhet nagyokat. Nyugalom, Sammy, árt a babának.-ültem le, majd a fejem kezdtem maszírozni. Ha most meg tenném, tudom hogy nem csak a babát, de magam is elveszíteném. Nyugalom Sammy, semmi para, tuti, hogy előállna valami briliáns beszéddel, ami egyben igaz, meghat és újra minden a régi.
Csak ültem ott és merengtem magamban, amikor kulcszörgésre lettem figyelmes. Nem figyeltem föl, nem nevettem, nem üdvözöltem, csak ültem és merengtem. Merengtem azon, milyen jó is volt régen.
"Szia Babe-mondta, majd beljebb lépett. Rá se hederítettem. Bár tudom, így nem lehet elintézni semmit, azért egy kis depi még nekem is kijár.
"Valami baj van?-kérdezte, majd letérdelt elém. Olyan édes, amikor azzal a két szép barna szemével a tiedbe néz és megtörténik az, amire valaki egy életen át vár. Bár soha nem akarnám bántani, fájdalmat okozni neki, azért fel kellett világosítsam. Hát.. így szeret ő engem?
"Zayn.. te megcsaltál engem-suttogtam. Számon alig akartak a szavak felkúszni, nemes egyszerűséggel marták torkom.
Akár a riadt gida-kapta rám a tekintetét eddig az ajtó fürkészéséből, ártatlan arcának majdnem engedtem. Ha most engedsz, talán soha nem tudod meg az igazságot, talán tényleg bolondnak hisz! 
"Miből gondolod?-hangja nyugodt, érdes. Tenyere ahogy combomon pihen melegséget sugároz. Megfogja kezem, mely az övéhez képest kicsi, hatszor elférne benne. De én tudom, így van helyén.
"Láttalak.. láttalak azzal a másik lánnyal.-suttogtam magamból kiszállva. Tudtam, hogy igazából csak a hírekben hallottam, de fájt. Fájt és ezen semmi nem változtat.
"Milyen lánnyal?-nevetett-esküszöm, nekem csak te vagy és nincs más! Képtelen lennék mást szeretni, másnak is adni a szívemből.-amilyen komolysággal és tisztasággal adta át, esküszöm, majdnem bedőltem neki. Akkor mégis mit láttam én ott abban a nyomorult dobozban? Hát nem magunkat, az biztos.
"De én tényleg..-akárhogy is erőlködtem, engedtem. A lány, akit megcsókolt az isteni szikra. Várjunk, ez nem az volt. Ez Zayn. Hagytam, hogy ajkaink újra egymás ellen veszítse. Mintha erre vártam már volna egy évszázada, olyan varázslatos, olyan érzéki volt minden egyes csók.
"Most már hiszel nekem, Kedves?-döntött el az ágyon. Először fintorogni, később mosolyogni kezdtem. Csak néztem azt a két szép szempárt, míg ő ajkamat. Egy hirtelen jött kósza ötlet miatt játékosan megharaptam orrát. Ekkor megrázta a fejét, majd beleharapott alsó ajkába.
"Én nem így akarok játszani..-mondta, majd maga alá gyűrt. Elnevettem magam, de hamar meggondoltam magam, amikor megláttam, hogy szemei sokkal sötétebbek a megszokottnál. Szinte feketén parázslott.
"Zayn, b..baj van?-kérdeztem, mire ő vadul tépni kezdte ajkaim. Megijedtem hirtelen jött magabiztosságától, mindig is tudott a nőkkel bánni. Hirtelen befejezte csókolásom, simításom, a szemembe nézett.
"Mutatok valamit-mondta, majd kezem megfogta és mellhasára helyezte-érzed ezt? Ez mind te okozod, ez mind miattad van. Szeretlek, Sammy.
A szívverése, tudtam jól. De ez mit is jelent pontosan? Miattam ver ily' hevesen a szíve? Valamint értelmezhetem én ezt úgy, hogy miattam ver a szíve?
Mélyen elgondolkodtam azon, mit is kéne felelnem erre. Végül arra jutottam, nekem is adnom kéne neki valamit.
"Bolond vagy-nevettem, majd megpusziltam.
"Mondd Sammy, szeretsz engem?-kérdezte, majd újra a szemkontaktust tartotta épen.
Válaszomként megcsókoltam. Lassan, forrón, tele vággyal. Megpróbáltam minél érezhetőbbé tenni, mit is érzek iránta. Bár tudtam, hogy ebbe az ici-pici csókba nem tudom belepréselni minden érzésem, azért bepróbálkoztam.
De a dolgok újra oly hevessé váltak. Zayn újra csak csókol és simított ahol ért, de nem tagadom, nem ellenkeztem.
"Akarlak.. MOST!!-kiáltott kissé idegesen, majd elkezdte lerángatni rólam a ruhát. Megijesztett.
"Z.. Zayn, kérlek lassíts -mondtam, majd megfogtam a kezét. Szeme újra feketén parázslott, izzadt és nyögött. Újra csókolt, kezeim lehámozta sajátjáról és újra hadjáratot indított ellenem. [zene] 
Lassan benyúltam inge alá, mely alatt éreztem forró bőrét. Utol kellett érnem, hisz már csak fekete fehérneműmben játszott velem. Lassan és érzékin akartam csinálni dolgom, hogy élvezze. Lenéztem, amikor ki akartam gombolni nadrágját. Nyögve vettem tudomását, hogy erekciója keményem dudorodik.
Nagyot nyelve kigomboltam, majd lehúztam róla a kopott farmert. Megjárhatta már benne a világot-gondoltam hirtelen, gondolat terelésemben.
Kikapcsolta a melltartóm, majd melleim szadizásába kezdett. Élveztem, nem tagadom. Lassacskán megéreztem kezeit deréktájt, majd azt, ahogyan megszabadít az utolsó ruhadarabtól.
Tudtam. Én következem. Beakasztottam kissé hideg kezem a fekete, Calvin Klein boxerébe, majd forrón lehúztam róla.
Bár mindig is törődött, megkérdezte, hogy "biztos akarom-e?" ezektől eltekintve nem lassított. Ugyan olyan erővel hatolt be, amilyen erővel elkezdte.
Felsikoltottam, kezem felvezettem hátán, majd végig karmoltam. Úgy érzem, nem is baj.
Csak lökött és lökött, az egész szoba a mi sóhajainktól volt teljes.
Mikor már éreztem, hogy közel van, fejét nyakamba fúrta én pedig elmosolyodtam. A csúcsponton egy a szobát betöltő sikolytól sikerült megszabadulnom, Ő pedig édesen a nyakamba morgott.
Lemászott rólam, majd mellém feküdt. Betakart minket a takaróval, kezünk összekulcsolta. Nem értettem mit is jelent ez, de nekem már ez is tetszett. Szeretem Őt. Nagyon.
Csak néztem és néztem be nem telve gyönyörűségével. Izzadtság cseppek gyűrűztek bőrén, haja nedves, kócos. Egy Isten.
Meg akartam csókolni, ám nem volt erőm.
Hirtelen elsötétült minden. Zayn utoljára mosolygott, majd eltűnt. Eltűnt azzal a sárga, repedezett falu házzal amit annyira szerettem.
Rá kellett jöjjek. Csak álmodtam.
Lihegve felemeltem fejem az ágyról melyet Avril keze mellett pihentettem. Nagyot nyeltem, majd egy könnycsepp gurult végig az arcomon. Megnéztem a naptárat, amely az ósdi fehér koszos kopott falon lógott. -December 01- olvastam le, majd lehajtottam a fejem. Már egy hete, hogy elmentek. Mennyire más így nélkülük az élet..
Elővettem a telefonom, majd megnéztem mennyi az idő. Pontosan 14 óra volt és Avril még mindig alszik?-kérdeztem magamtól, majd lenéztem rá. Furcsa... na mindegy.-gondoltam, majd elindultam ki az ebédünkért. Nem volt valami finom.. főzelék.
Azt hittem, ennél jobban már semmi nem hangol le. Rá kellett jöjjek, néha én is tévedek.